rss

Ok! vagyok

A mindennapi életben előforduló természetes élethelyzetekből adódó nehézségek és azok hatékony kezelése.

Szigorú iskola és családi fegyelem


Szigorú iskola


A „szigorú iskola” most már országgyűlési jóváhagyással épül tovább. 2011. december 19-én az Országgyűlés elfogadta a szakmai szervezetek szerint több sebből vérző közoktatási törvényt.
Többek között az alábbi változások mindenkit érintenek 2012. január 1-jétől:
•    Nincs több önkormányzati fenntartású iskola, ezt a feladatot most már az állam látja el.
•    A Nemzeti alaptanterv (NAT) kötelező műveltségelemekkel bővült. A törvény szerint az iskolák helyi tantervei 10%-ban térhetnek el a felsőbb szintű tantervektől (NAT, kerettantervek). Vagyis kevesebb teret kap a pedagógus kreativitása, ellehetetlenül, hogy nagy mértékben az iskolára, osztályra szabott tantervet tanítson.
•    A szakképzésben a 2012 szeptemberében kezdődő tanévtől a szakiskolák három évfolyamosak lesznek. (Az Országgyűlés december 19-én fogadta el a szakképzésről szóló törvényt is, ennek részletei itt találhatóak.)
•    A hat- és nyolcosztályos gimnáziumok, a kéttannyelvű iskolák a tehetséggondozás elit műhelyeivé alakulnak, az intézményeknek szigorú követelményeknek kell megfelelniük, ha meg akarják tartani ezt az iskolatípus-minősítést.
•    Ha egy gyerek valamilyen oknál fogva nem nyert felvételt középfokú iskolába (gyenge tanulmányi eredménye, betegség, élethelyzetbeli problémák vagy egyebek miatt), akkor a következő tanévben az általános iskola javaslatára a Hídprogram keretében úgynevezett felzárkóztató évfolyamra járhat, ennek segítségével kapcsolódhat majd be a középfokú oktatásba vagy a szakképzésbe.
•    Választható iskolatípus lesz az egész napos iskola, ahol a foglalkozások 16 óráig tartanak, a tanulók felügyeletéről pedig 17 óráig (vagy ameddig szükséges) kell gondoskodni.
•    3 éves kortól lesz kötelező az óvoda. Abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a gyerek betölti harmadik életévét, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson fog részt venni.
•    A tankötelezettség korhatárát 18 évről 16-ra szállították le.
•    A közismereti oktatást kapó osztályoknak heti öt testnevelésórájuk lesz, ebből legfeljebb heti két óra meghatározott feltételek mellett kiváltható.
•    A hetediktől tizenkettedik évfolyamba járó diákoknak a Nemzeti Összetartozás jegyében határon túli tanulmányi kirándulásokat fognak szervezni, ezeket a központi költségvetés támogatja.
•    Mindenhol kötelezően kell hit- és vallásoktatást biztosítani, de a foglalkozások a gyerekek számára fakultatívak.
•    Az érettségi megszerzéséhez legalább 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesíteni.
A nemzeti köznevelésről szóló törvény teljes szövege itt érhető el.

Családi fegyelem


Az új Alaptörvény is január 1-jén lépett hatályba, és kimondja, hogy a családok védelmét sarkalatos (vagyis kétharmados többséget igénylő) törvénynek kell szabályoznia. Karácsony előtt, december 23-án az Országgyűlés elfogadta a családok védelméről szóló törvényt. Arról, hogy a gyakorlatban ez hogyan is érinti a családokat, egyelőre nehéz beszélni, ugyanis a sarkalatos törvény valójában egy elvi alapot teremt a további, kapcsolódó jogszabályoknak – vagyis mellőz mindenféle gyakorlati konkrétumot. Például a családok védelméről szóló törvény kimondja, hogy a gyerekeknek együtt kell működniük szüleikkel „gondozásuk és nevelésük érdekében”, egyszerűbben fogalmazva: szót kell fogadniuk. Emellett a felnőtt gyerekeknek gondoskodniuk kell szüleikről, ha szükséges. Talán ez volt az egyik legnagyobb port kavart része a családok védelméről szóló törvénynek, holott túl nagy változást ebben a formában nem jelent. Az együttműködésre és a szülők eltartására vonatkozó pontok az 1952-es, most januárig hatályban volt családjogi törvényben is megtalálhatóak. Az új sarkalatos törvény újítása az, hogy a jogszabályi hierarchiában kétségkívül magasabb szintre emelte az engedelmességet és a szülők eltartására vonatkozó kötelezettséget, így azok valóban nagyobb nyomatékot kaptak. De a pontos definíciókról és a mulasztással járó lehetséges szankciókról egyelőre még nincs szó, ezért ezen kitételeknek továbbra is pusztán elvi jelentőségük van. (A lehetséges következmények részletei itt olvashatóak.)
A családok védelméről szóló törvény hatását a mindennapokban például az alábbi pontok mentén lehet majd megérezni:
•    A szülő köteles a gyerekére tekintettel kapott támogatást a gyerek gondozására, nevelésére fordítani.
•    A gyerekek éjszakai felügyeletére vonatkozóan több módosító javaslatot is adtak be, a törvény azonban mindenféle megkötés nélkül annyit szögez le, hogy a szülő a gyereke felügyeletéről egy külön jogszabályban foglaltak szerint köteles gondoskodni, ha a gyereke éjszaka közterületen, szórakozóhelyen tartózkodik.
•    A médiaszolgáltatóknak szolgáltatásuk során tiszteletben kell tartaniuk a házasság intézményét, valamint a család és a gyermeknevelés értékét. Az állam ösztönzi a család és a gyermeknevelés értékét közvetítő műsorok, médiatartalmak bemutatását. A médiaszolgáltatók által elkövetett jogsértések – ez esetben a családellenes tartalmak – esetén alkalmazható jogkövetkezményekről egy külön törvény rendelkezik.
•    Az állam – annak érdekében, hogy minden gyerek családban nevelkedhessen fel – támogatja az örökbefogadást, és gyors, méltányos határidőn belüli, a gyerek érdekeit szem előtt tartó örökbefogadási eljárás kialakítására törekszik.
•    Örökléskor előnyt élveznek a családtagok. Ha nincs végrendelet, abban az esetben elsősorban az egyenes ági és oldalági rokonok, illetve örökbefogadási kapcsolatban állók jogosultak az örökségre. Ha ők nincsenek, akkor az állam és más személyek lehetnek a törvényes örökösök.
Ami nagyon hiányzik: ha már a törvény a „családok védelméről” címet kapta, a családon belüli erőszak elleni fellépést is hangsúlyozhatta volna. A családok védelméről szóló törvényben szerepel, hogy „a kiskorú gyermeknek joga van ahhoz, hogy segítséget kapjon (…) a fejlődését veszélyeztető helyzet elhárításához, a társadalomba való beilleszkedéséhez”, a házastársak, a szülők esetében viszont hasonló, szükség esetén magától a családtól való védelemre vonatkozó elvi megkötés nem szerepel.
A családok védelméről szóló törvény teljes szövege ezen a linken érhető el.

2012. jan. 11. 9:37 | még nincsenek kommentek

írta: Valtozas2011

Az ajándékozás pszichológiája - talán még nem késő karácsony előtt hasznos lehet

Azzal, hogy órákat/napokat/heteket töltünk a megfelelő ajándék keresgélésével a kedves családtagunk/férjünk/feleségünk/barátunk számára, azt szeretnénk mutatni, hogy igenis törődünk a megajándékozottal, különleges figyelemben részesítjük az életét, a szeretett dolgait. Ugye, így van?

 

Nem egészen...Néhány Harvardi és Stanfordi kutató egy új vizsgálatában kimutatta, hogy (legalábbis az Észak-Amerikai kultúrára igaz ez) az emberek jobban szeretik, hogy ha valami olyasmit vesznek nekik, amit ők előre kiválasztanak. Azt mondják, hogy a romantika elveszett. Nincs univerzális szabály, ami mindenkire igaz, mégis tartogat néhány érdekes felfedezést az alábbi kutatás.

 

Francesca Gino és Francis Flynn három tanulmányban bizonyította ezt az állítást. Először közel kétszáz résztvevőt kértek meg arra, hogy idézzék fel azt a pillanatot, amikor nászajándékot vettek, vagy kaptak. A megajándékozottak közül azok, akik rendelkeztek kívánságlistával sokkal pozitívabb emlékekről számoltak be, mint azok, akik meglepetésajándékot kaptak, amit nem is kértek. Ezzel szemben, azok, akiket az ajándékozás felidézésére kértek, úgy gondolták, hogy a megajándékozott ugyanannyira örül egy listáról választott-, vagy egy meglepetés-ajándéknak is.

 

A második kísérletben 160-an vettek részt, akiket arra kértek, hogy képzeljenek el egy olyan szituációt, amikor egy számuka fontos embernek szülinapi ajándékot vesznek, vagy kapnak valakitől. Az ajándékozók szerint nem számít, hogy az ajándékot kérték, vagy csak úgy ők kiválasztották, meglepetésként, mindenképp örülni fog a szülinapos. A megajándékozottak ezzel szemben úgy képzelték, hogy az sokkal jobb, hogy ha egy előre kért ajándékkal lepik meg őket (ezt különösen figyelmes dolognak képzelték el), mint ha valami olyasmivel, ami bár meglepetés, de nem kérték.

 

A harmadik kísérlet gyakorlati szinten zajlott, Amazon kívánság-listák segítségével. Nem meglepően ugyanarra az eredményre jutottak a gyakorlatban is, a 90 résztvevő közül azok, akiket megajándékoztak a listájuk alapján kiválasztott tárggyal, elégedettebbek voltak, mint azok, akik bár rendelkeztek listával, mégis valami egészen mást kaptak.

 

Így működünk tehát? Ha azt kapjuk, amit kértünk, akkor sokkal hálásabbak vagyunk, és figyelmesebbnek gondoljuk az ajándékozót. Amikor viszont mi ajándékozunk valahogy ezt elfelejtjük, és hajlamosak vagyunk úgy gondolni, hogy „jobban tudjuk” vagy „ez biztosan jó lesz”, ahelyett, hogy kérdeznénk esetleg. Érdekes felfedezés még egy 107 fős vizsgálat eredménye, miszerint a megajándékozottak a pénzt még jobban értékelik, mint egy akár előre kért ajándékot. Természetesen, akik a pénzt adták nem így gondolkodtak, szerintük nem jelent annyit pénzt kapni.

 

Az nem kérdés, hogy adni és kapni is nagyon jó érzés. Különösen Karácsony közeledtével kerül ez a téma a középpontba, érdemes lehet tehát rajta elgondolkozni.




Forrás:

BPS Research Digest

2011. dec. 20. 20:57 | még nincsenek kommentek

írta: Valtozas2011

December 20.

Néhány aktuális esemény:

Ingyen szerezhető meg az első szakképesítés.

Megszavazták az új köznevelési törvényt!

Ha érdekel olvass www.edupress.hu oldalon.


2011. dec. 20. 12:14 | még nincsenek kommentek

írta: Valtozas2011

Korrigálnom kell az előbbi beköszönésemet! Még a kezdeti stádiumban van a blog, ezért némi hiba becsúszik a rendszerbe! De! OK!

Várom a blog olvasói javaslatait, észrevételeit. Az első téma hamarosan olvasható lesz.

2011. dec. 15. 21:02 | még nincsenek kommentek

írta: Valtozas2011

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja

copyright | design: Beau de Noir, fotó: Irum Shahid (sxc.hu), freeblog sablonosítás: Amby

fel